Hogyan vásároljunk klasszikusgitárt? 3.0
Kellene egy jó hangszer... Jó, de milyen? Elmegyünk néhány boltba, a kiállított hangszerek gyönyörűek, csillognak-villognak, mindegyik szép, de mi a különbség? Hát, igen: az áruk... És ezenkívül? Legtöbben tanácstalanok vagyunk, mikor új hangszert szeretnénk vásárolni, pláne ha ez lesz az első, s csak reménykedhetünk, hogy egyben az "igazi" is. Következzék néhány- remélhetőleg hasznos- tanács a gitárvásárláshoz!
Először is tudnunk kell, hogy milyen zenét szeretnénk játszani és ehhez a megfelelő típusú gitárt kell választani. Jelen esetben klasszikus (komoly:-)) zenéhez keresünk hangszert, vagyis "klasszikusgitárt". A klasszikusgitár egyik legfontosabb ismertetőjele, hogy húrjai nylonból (vagy egyéb polimerből) készülnek. Ne tévesszen meg bennünket az sem, hogy a hat(!) húr közül három szemmel láthatóan fémes benyomást kelt. Valójában ezek is nylon húrok, csak a finom nylon szálakat fémszállal fonják körbe a gyártók, aminek akusztikai okai vannak. A klasszikusgitárt alakja is megkülönbözteti, rokonaitól.
A gitár legfontosabb része a fedlap- a gitár "eleje" amin a hanglyuk valamint a húrláb található. Ez a rezonáns, ami leginkább meghatározza a hangszer hangját. Általában két fafajtából készítik, lucfenyőből vagy cédrusból. Könnyű őket megkülönböztetni, mivel a lucfenyő világosabb sárgásfehér, míg a cédrus sötétebb vörösesbarna színű. A választás tulajdonképpen ízlés kérdése. A cédrus általában melegebb, lágyabb, teltebb, a fenyő világosabb, fényesebb hangzást ad. Nem árt tudni, hogy az adott gitár fedlapja tiszta, tömör fából készült, vagy rétegelt (laminált) lemezből. A tiszta fa természetesen jobb, de drágább. A gitárokhoz használt rétegelt lemez persze nem azonos a fűrészáru boltokban kapható furnér lemezekkel, annál sokkal jobb minőségű anyagokról van szó. A fedlap milyenségét az eladók határozott állításai ellenére sem árt ellenőrizni. Ezt célszerűen a hanglyuk szélét megvizsgálva végezhetjük el, ahol az anyagot keresztmetszetében láthatjuk. Ha itt a fa erezetét szemügyre vesszük, rögtön választ kapunk. Mindenképp érdemes a tisztafa fedlapra egy kis többlet pénzt áldozni, hiszen a gitár hangjának kb. 95%-át a fedlap adja. A rétegelt anyagok hátránya, hogy nagyobb belső csilapításuk miatt a rezonanciák kevésbé terjednek, így a hang tompább.
Cédrus fedlap:
Fenyő fedlap:
A fedlapon található a húrláb, amibe a húrokat fűzzük. Ez valamilyen keményfából készül (általában paliszander, ritkábban ében, de olcsó hangszereken gyakran feketére pácolt juharral is találkozhatunk), és a húrok rezgését közvetíti a fedlapnak. A klasszikusgitár húrláb speciálisan a nylon húrok használatához van kialakítva, a fémhúros hangszereken más felépítésű, formájú húrlábat alkalmaznak. A húrlábon található fehér lapocska amire a húrok felfekszenek a "csont", ami az alsó kategóriában általában kemény műanyagból készül. A valódi csont természetesen jobb hangot produkál. Ha a gitár húrozásakor kiesik a helyéről, ne ijedjünk meg, mivel ez mobil alkatrész, egyszerűen tegyük vissza a lábon található vájatba. Két dolgot érdemes a lábnál ellenőrizni. Az egyik, hogy a húrbefűzésre szánt lyukak egyenlő távolságra vannak- e kifúrva, mivel ellenkező esetben a húrok egymástól való távolsága sem lesz egyenlő, és ez később zavaró lehet. A másik, hogy a láb tökéletesen illeszkedjen a fedlaphoz, semmilyen repedés, rés ne legyen ami arra utalna, hogy a láb esetleg elválhat a fedlaptól.
A hátlap és az oldalak azonos anyagból készülnek, valamilyen keményfa fajtából, hagyományosan a legelterjedtebb az indiai paliszander, de 2018. januártól a paliszander fafajták felkerültek a CITES II védettségi listára, így az ezekből készült hangszerek ára jelentősen emelkedni fog. Gyakran használt hát/oldal anyag még a bubinga (2018-tól ez is CITES II besorolású) , az amerikai dió (fekete dió), sapelli, juhar, mahagóni, ciprus (flamenco gitároknál) stb. Az anyag itt is befolyásolja a hangot, de korántsem annyira mint a fedlap. A hát készülhet egy vagy két darabból. A hát és oldallap is lehet tiszta fa, vagy laminált, de itt már nehezebb megállapítani, hogy melyikről van szó. Próbáljunk a felületen valamilyen jellegzetes mintázatot találni, és ha ezt a gitár belsejébe tekintve is megtaláljuk akkor valószínűleg tiszta fa lapról van szó. Ez főként mahagóni vagy sapelli esetében nehéz.
Következzék a nyak, ami sztenderd módon mahagóni vagy cédrus. Olcsóbb tanuló gitároknál előfordulhat olcsóbb, alternatív faanyag is pl. nato (hasonlít a mahagónira). A nyaknál a legfontosabb, hogy kényelmes legyen, de ez úgyis csak később derül ki, a felső kategóriáig pedig legtöbbször szabvány méretekkel és formákkal találkozunk. A drágább modellek némelyikénél a nyakba- merevítés céljából- egy ébenfa betétet tesznek, amit a nyak hátsó részén egy fekete csík formájában láthatunk. Nem rossz ha van, de nem lényeg... A fogólap szintén keményfából készül, a legjobb az ében, de mire annyit gyakoroltunk, hogy a rózsafa fogólap elkopott, valószínűleg már az unokáknak keresünk gitárt. Az ében fogólap előnye, hogy keményebb anyag lévén jobban merevíti a nyakat mint a paliszander, így kevesebb energia vész el a nyak rezgése miatt, több alakul hanggá a fedlapon. Ez a különbség valójában csak a felső kategóriában érezhető. Előfordul a feketére pácolt juhar vagy más keményfa is, jellemzően az olcsóbb hangszereknél. A feketére festett rétegelt lemez fogólappal készült hangszereket messze kerüljük el! Sajnos nehéz felismerni mert csak a nyereg kivételekor vagy a fogólap hanglyuk felőli végét vizsgálva látható a rétegelt anyag. Az egzóta faanyagok védetté válása és drágulása miatt alternatív anyagok is megjelentek. Ezek közül egy a Blackwood TEK (röviden BW TEK), ami egy fenyőből készülő, magas nyomás alatt összeroppantott, hőkezelt, injektált faanyag. Ez az anyag igen stabil, jók az akusztikai tulajdonságai és nem utolsó sorban környezetkímélő!
A nyaknál arra érdemes figyelni, hogy játék közben a húrok ne zörögjenek. Ha a húrmagasság jól van beállítva és az érintők egyenletesen vannak beütve a fogólapba, akkor a húroknak bármelyik érintőnél is fogjuk le, tisztán, zajmentesen kell szólniuk. Az érintőknek egyenletesen kell futniuk, ha valamelyik kiemelkedik a szomszédosak közül, vagy mélyebbre van beütve, akkor a hangszer zörögni fog. Legegyszerűbben úgy ellenőrizhetjük, ha a húrláb irányából végigtekintünk a fogólap élén. A hiedelmekkel ellentétben a fogólap a klasszikusgitároknál a nyak hosszanti irányában általában nem egyenes, hanem enyhén homorú. Ez a homorúság minimális mértékű, szinte észrevétlen, és teljesen normális. Mértéke modellenként változó lehet, olcsóbb modelleknél teljesen hiányozhat,- ilyenkor egyenes a nyak- és ezt a nyak beesési szögének növelésével kompenzálják. (ez a rész talán leírva nehezen érthető, majd igyekszem fotókkal illusztrálni...) A legfontosabb, hogy az összes hangot próbáljuk végig az összes érintőnél és a húr sehol se zörögjön. (természetesen szép szabályosan érintő mellett ujjheggyel lefogva, szabadpengetéssel, Bartók-pizzicato mellőzendő...:-)) Fontos, hogy a próbálgatás alkalmával a gitár legyen jól behangolva, mivel a mélyebbre hangolt gitár húrja lazább, és ez is oka lehet a zörgésnek.
Fontos, hogy a megfelelő húrállást állítsák be a boltban a hangszeren. A 12. érintőnél az érintő teteje és az e-1 húr alja közti távolság kb. 3 mm, az E-6 húrnál kb. 4 mm. A húrmagasság beállítása a nyeregnél még fontosabb, hiszen először az első fekvésekben fogunk játszani. A nyeregnél a húroknak minél közelebb kell lenni az első érintőhöz, de az üres húr megpengetésekor nem szabad zörögniük.
A nyak a testhez egy hajóorrhoz hasonlatos résszel kapcsolódik, ami élesen vagy legömbölyítve van eldolgozva- ez csak ízlés kérdése. Ez nagyon fontos hely, mivel nagy terhelésnek van kitéve. Vannak olyan 'modellek', ahol ez csavarozva van, vagy ez a rész nem tart a nyaktól a hátlapig, ezeket inkább hanyagoljuk...
A gitár nyaka a fejben végződik, ami magában foglalja a mechanikát (másnéven hangológépet vagy a kulcsokat). A mechanika is eltér a fémhúrosoknál alkalmazottól. A klasszikus nylonhúrhoz való mechanika tengelye egy vastag, átfúrt műanyag (nylon) henger. Jó ha ezt is megtekergetjük,- persze csak módjával..- ha kattog, nyikorog vagy szorul, akkor valószínűleg nem tart majd soká. Persze ez is könnyen cserélhető, csak ki kell csavarozni és egy újat a helyére betenni. A mechanikáról nehéz eldönteni milyen minőségű. Néhány támpont: a nikkelezett modellek általában az alsó kategóriára jellemzőek, az aranyozottak pedig a felsőbbekre. A kulcsfejek túlnyomó részt műanyagból vannak, az akryl jobb mint a sima fehér nylon vagy egyéb műanyag. Árulkodik a kulcs minőségéről a kulcsfej tengelyét tartó fülecske. A legolcsóbbaknál nem fogja körül a tengelyt, hanem kampószerűen csak oldalról tartja, vagy a kulcs oldallapjának anyagából van kifelé hajlítva. A jobb minőségűeknél ez a fülecske külön van rákovácsolva a mechanika oldallapjára.
Egyszerű mechanika:
Kovácsolt mechanika:
A nyak és a fej találkozásánál lévő felső csont (nyereg) is kivehető/betehető, mozgó alkatrész. Mindkét csontnál fontos a vájatba való pontos illeszkedés, bár ezt csak akkor tudjuk ellenőrizni, ha a húrokat leeresztjük. Nem igazán szerencsés ha lötyögnek a helyükön, az a jó ha szorosan ülnek a vájatban. Ennek ellenőrzésétől azért tényleg eltekinthetünk a boltban, mivel ha később zavar a hangszer áthúrozásakor, hogy a csont könnyen elcsúszik vagy kiesik, egyszerűen vegyünk egy olyat ami pontosabban illeszkedik. Egyébként a húrozásnál mindig figyeljünk arra, hogy a csontok ne csússzanak el oldalra, legegyszerűbb ha egyenként cseréljük a húrokat és nem egyszerre eresztjük le az összeset.
A gyártók a gitárokat gyakran gyengébb minőségű húrokkal szállítják, amit érdemes lecserélni, természetesen az olcsóbb hangszereknél nincs értelme méregdrága koncerthangszerekre szánt húrkészleteket vásárolni. Tipikusan az olcsó gyári húrok jellemzője, ha a magasabb húrok matt fényűek,fehéres színezetűek és érintésük is sprőd. A jobb minőségű húrok üvegesen átlátszóak és érintésük teljesen sima, "csúszós" érzetet kelt. Gyakran találkozhatunk különböző színes húrokkal (fekete, piros stb.), ezeket inkább flamenco gitároknál használják, ahol a hang ideál eltér a klasszikus hangzástól. Ezeknek a hangja mattabb, puhább, tompább. A mélyebb húroknál találkozhatunk ezüstös fényű valamint réz/bronz színű fajtákkal, az ezüstös fényűek világosabb, fényesebb hangzást produkálnak. A húrkészleteket anyagukon kívül keménységük szerint osztályozzák, gyártók szerint változóan, de általában három alapkategória a lágy (low/soft tension), közepes (normal tension), és a kemény (hard tension), (vannak extra hard, extra low tension húrok is, a kínálatból csak az "extra normal" hiányzik :-). Mindenki a játékmódjának, hangképzésének, hangszerének megfelelőt használja, de kezdetnek a normál keménységűt válasszuk.
Ha nem vagyunk igazán képzettek gitárügyileg, legjobb ha hívunk valakit, aki a hangszert megnézi, kipróbálja. Ha ugyanabból a hangszertípusból több példány is van, akkor ne restelljük mindegyiket kipróbálni, mert az alsó kategóriában is lehetnek hangbeli- és persze kinézetbeli- különbségek. Fontos, hogy merjünk kérdezni, méghozzá sokat! Nem baj ha nem értünk a gitárokhoz és emiatt néha butaságokat kérdezünk, viszont ha sok helyen sok mindent kérdezünk, akkor a különböző válaszokból sok minden kiderül, és lassan összeáll a kép. Az eladók legtöbbje készségesen segíteni fog, ahol pedig nem így van, ott jobb ha azonnal kifordulunk az ajtón, hiszen akkor valószínűleg későbbi problémáinkkal is hiába fordulunk hozzá.
Ne feledkezzünk el a garanciák tisztázásáról. A gyári vagy manufaktúra gitároknál ha ritkán is, de előfordulhatnak gyártási hibák. Ezeknél a hangszereknél a garancia általában egy év. Legjobb ha hiba esetén a forgalmazó a hangszert kicseréli, főleg ha magával a hangszertesttel adódik probléma. Ezeket a gitárokat gyorsragasztókkal építik és műanyag alapú lakkal fényezik, a javításuk pedig ebből kifolyólag elég problémás, mivel az egyes részek nem választhatók szét sérülésmentesen, és legtöbbször a fényezést sem lehet szépen helyreállítani. A drágább hangszereknél jó minőségű enyvet használnak, és shellakkot (French polish). A választásnál előnyben részesíteném az európai gyártókat, spanyol, német, cseh stb. gitárokat, mivel a forgalmazók is könnyebben, gyorsabban tudják a garanciát érvényesíteni, bár az is igaz, hogy ez legyen az ő gondjuk...
Van néhány "klasszikus hiba", melyek ha netán előfordulnának, nem kell, hogy rögtön adrenalinszint emelkedést okozzanak. Az egyik ilyen, ha a gitár fedlapjának és a fogólapnak a találkozása mentén vékony hajszálrepedés jelenik meg. Ennek oka, hogy a hangszer szülőföldje és lakásunk között jelentősebb meteorológiai eltérés van. A megoldás: költözzünk mediterrán tengerpartra!!! Ám, ha ez nem megy, akkor próbáljuk meg a lakásunkban a páratartalmat egyenletesen tartani (50-55% ideális). A relatív páratartalom változásakor a hangszer részei mozognak- szárazabb levegőnél összezsugorodnak, nedvesebbnél megduzzadnak. Ha a változás túl gyors vagy túl nagy mértékű, akkor nem tudnak eléggé kompenzálni és repednek vagy vetemednek. Jelen esetben a repedést az okozza, hogy két nagyon eltérő tulajdonságú fa találkozik, és eltérő mértékben reagálnak a változásra. Ez a repedés, ha nem válik jelentősebb méretűvé, csak esztétikailag jelent minimális változást, de sem a hangzás terén, sem statikailag nem jelent károsodást. Főleg ősszel, a fűtési szezon kezdetén figyeljünk a páratartalomra, és tegyünk a radiátorra, kályhára párologtató edényt, vagy vásároljunk a gitárba akasztható vagy a tokba helyezhető párásítót (ilyet egyébként könnyedén gyárthatunk némi sufnituninggal egy darab szivacsból és egy kilyukasztgatott szappantartóból...).
Egy másik hiba amely sok kellemetlenséget okozhat, ha a húrok feltűnően gyakran szakadnak el, sokszor minden ok nélkül a tokban. Ilyenkor nézzük meg a húrlábnál lévő csontot, előfordulhat ugyanis, hogy a csont széle nincs megfelelően eldolgozva, és túl éles, ami a húrt- mivel rezgés közben jelentősen súrlódik egy ponton a csonttal- egyszerűen elnyírja. Egészen finom (2000, 2500- as) csiszolópapírral óvatosan tompítsuk egy kicsit a csont élét.
Előfordulhat, hogy a basszus húrok- leginkább a hatos "E" húr- üresen megpengetve, vagy az első pár fekvésnél kicsit zörög. Ilyenkor próbáljunk ki egy keményebb húrt, vagy ha ez nem segít, akkor egy kicsit emeljünk valamelyik csonton egy alátéttel, de max. 1-1.5 mm-t érdemes. Én a húrlábnál lévő csonthoz gyufaszálból gyártottam alátétet egy smirgli segítségével, a felső alá egy vastagabb kartonpapír is megteszi, de persze minnél keményebb az alátét annál jobb.
Néhány szó a szuperolcsó, akciós, ámde "magasminőségű koncertgitárokról". Nem kizárt, hogy az akciós szórólapokon hirdetett gitár elnevezésű "termékek" közt is akad megbízható, használható eszköz. Vásárláskor érdemes nagyon körültekintően eljárni, a garanciális feltételekről részletesen tájékozódni. A gyártók sokszor olyan helyeken spórolnak, ami nem látható vagy nem feltűnő. A jelen cikkben leírtak alapján remélhetőleg kiszűrhetjük, ha csak ipari hulladékot akarnak ránk sózni a tejespult és a zöldségek közti területen. Sajnos a hangszer belsejébe tekinteni elég körülményes, így nehéz ellenőrizni, hogy a fedlapon megvannak-e a bordák vagy nem spórolták-e ki a statikailag nem mellékes tőkét a hangszerből. Egyet ne feledjünk: a gitár hangszer! Hangok, mi több: ZENE megszólaltatására szolgál. Hangszerkészítők, zenészek, tanárok, zenehallgatók mind tisztelettel fordulnak egy hangszer felé. Ahol egy hangszert nem tisztelnek meg a megfelelő, hangszerhez méltó körülményekkel, a hangszerről való tudással, ott- ne legyenek hiú ábrándjaink- csak a pénztárcánkat akarják vékonyítani....
Végül a legfontosabb szempont: Azt a gitárt válasszuk amelyik igazán tetszik!!! Főleg a drágább hangszereknél, de még az olcsóbbaknál is tudnunk (éreznünk) kell, hogy "igen, ez az én hangszerem!". A végeredmény- vagyis az örömteli gitározás- szempontjából gyakran sokkal fontosabbak a szubjektív benyomások, mint az "objektív" adatok.